2013. március 14-15. Székesfehérvár – hóhelyzet

Kedves Mindenki!

Mivel minden délután késő éjszakáig dolgozunk, nem nézünk tv-t esténként, így a többi – esetleg napok óta úton lévővel együtt – mi sem hallottunk arról, hogy csütörtök délután nem szabadna elindulni. 14-én 18 órakor indultunk Budapestről és igaz, hogy az erős szél miatt csak 50-60 km/órás sebességgel, de teljes biztonságban értük el az M7-es első székesfehérvári lehajtóját 20 óra előtt pár perccel. Nórika (3 éves kislányunk) is velünk volt, és mivel nálunk általában van lapát, pléd, innivaló és ennivaló, nem aggódtunk, amikor megállt előttünk a kocsisor.

Kb. 1,5 km-re álltunk meg a Székesfehérvár táblától és Feri ismert egy földutat, melyen ki tudtuk volna kerülni a dugót. Minden rádióadót végig hallgattunk, hátha valahol bemondanak valami hírt arról, hogy baleset van-e és várhatóan mikor indulhat el a forgalom. A székesfehérvári Vörösmarty Rádión kívül sehol nem mondtak semmit a hóakadályokkal, közlekedési káosszal kapcsolatosan, de ahol mi álltunk, azt a dugót nem említették. Mivel semmi infónk nem volt, így nem indultunk el a földúton, mert bíztunk abban, hogy hamarosan elindul a forgalom. Két óra türelmes várakozás után felhívtam az akkor éppen ügyeletes rendőr ismerősömet, aki azt mondta, hogy az ügyeleten azt sem tudják, hogy a Budai út végén le lenne zárva az út. Ekkor elindultam gyalog megnézni, hogy mi lehet a dugó oka.

A Székesfehérvárról Pákozd felé történő leágazásnál egy hókotró forgolódott a 10-20 cm-es hóban. A fiatal rendőr, aki irányított azt mondta, hogy 5 percen belül indulhat a forgalom, csak egy kicsit még kotor a hókotró. Visszagyalogoltam és közben az összes köcsögnek bekopogtam az ablakán (szerencsére csak 5-6 autós volt), aki a szembe sávba időközben beállt, hogy álljon vissza a sorba, mert mindjárt indul a forgalom és miattuk lesz megint dugó. Ekkor már 8 km-es kocsi sor állt mögöttünk és 11 óra elmúlt. A Vörösmarty Rádióban ekkor mondták be először, hogy Fehérvárról kijárási tilalom van. Ismét beszéltem a rendőrségi ügyelettel, ahol erről semmit nem tudtak. A rendőr aki, az útlezárásban azt ígérte, hogy 5 perc múlva mehetünk, gondolom szintén nem tudott a kijárási tilalomról, mert gondolom akkor jelezte volna a több száz szembejövőnek, hogy ne induljanak el kifele Fehérvárról.

Éjfél körül végre elindultunk és szerencsésen hazaértünk. Itthon persze az első az volt, hogy a Vörösmarty Rádió facebook oldaláról tájékozódtunk a helyzetről. Mivel ekkor már megnyitották a Sziget utcai iskola tornatermét, gondoltuk, hogy segítünk mi is ahogy tudunk. A Székesfehérvári Kempo Se Tobak utcai edzőtermét felajánlottuk szálláshelynek a facebook-on, mert gondoltuk, hogy a 150 m2 tatamin nem olyan rossz aludni és még zuhanyozni is lehet, nem úgy mint a suliban. Nemsokára hívott egy fiatalember Budapestről, hogy az édesanyja és 80 éves párja ott vannak a Sziget utcában, menjünk el értük, mert a bácsi nem bírja ki az éjszakát ülve. Gyorsan összepakoltuk az itthon talált 5 kg vöröshagymát, pirospaprikát és egy fazék házi zsírt, arra gondolva, hogy az ünnep miatt már semmi nincs nyitva és a munkából hazaigyekvők egy 12 órás műszak után biztosan éhesek.

Utóbb megtudtuk, hogy a fehérvári multik vidékre induló munkásjáratait már kora délután leállították, de a munkáltatók nem gondoskodtak a gyárakban az ellátásukról. Aki még időben eszmélt, elment a Tescoba vagy az Auchanba és bevásárolt, de rengetegen maradtak élelem nélkül. A Sziget utcába kb. 1 órakor értünk oda és mondtuk a polgárőrség képviselőjének, hogy hoztunk egy kis házi zsírt, ugye van mire rákenni. A polgárőr nagy ijedelmében felhívta a katasztrófa védelemnél a főnökét és a kezembe nyomta a telefonját, hogy kérdezzem meg én, hogy kifizetik-e utólag. Én elmondtam, hogy látom itt van 120 ember és csak egy kis teát illetve ásványvizet kaptak, elmennénk egy pékségbe, hoznánk kenyeret a zsírhoz, kérjük-e a számlát a katasztrófavédelem nevére? Az úr közölte, hogy ilyenre nincs keret. Egy 70 év körüli bácsi állt mellettünk és biztosan nagyon éhes volt, mert elkiabálta magát, hogy emberek adjatok pénzt kenyérre, és akkor lesz zsíros kenyér. Pillanatok alatt összegyűlt 30 kg kenyérre pénz. Elkísértük a nénit és a bácsit a kempo terembe és kb. 1 óra múlva értünk vissza a Sziget utcába.

Véletlenül pont utánunk érkezett meg a Hír Tv stábja, melyet nagy riadalommal fogadtak a helyi polgárőrök. Hozzám jöttek oda és kérdezték felháborodva, hogy miért hívtam ki a tv-t. Mondtam, hogy semmi közöm hozzá, de az valóban szégyen, hogy a földön guggolva kell az embereknek bóbiskolni. A polgárőrök azt mondták, hogy már 3 hete visszavitték a tábori ágyakat a katasztrófavédelmi központba. Ezt megértem, hiszem egy hete már 15 fok volt, de hogy egy teherautó nem akadt, amellyel vissza lehetett volna hozni, azt nem.

Aztán reggel 6-ig folyamatosan hívtak minket, hogy segítsünk szállással. Volt olyan család, aki egy 10 éves kisfiúval állt az utolsónak megnyitott városi szállás előtt, de nem fértek már be, hajnal 4-kor találta meg a nagymama otthon facebook-on az üzenetünket és akkor mentünk el értük. Napközben még jött egy-két 20 -24 órája úton lévő hozzánk, de közben mentek is el, mert folyamatosan szabadították fel az utakat. Péntek éjjel már csak hárman aludtak a kempo teremben. A kemposokon kívül rengetegen hívtak minket telefonon, hogy segítenének, volt aki hozott palacsintát, szendvicseket.

Péntekre a 70-es főutat megnyitották, de a móri úton még mindig kb. 50 autóban nagyjából 100-an voltak elakadva. Egy ismerősünk barátnője kiskosztümben lerobbant autóval Magyaralmásnál vesztegelt. Egy terepjárós barátunkkal szerettünk volna segíteni neki és a kint dolgozó tűzoltóknak, rendőröknek is vittünk meleg teát. Ekkor a városban plusz 3 fok volt és olvadt, mert hét-ágra sütött a nap. A város határában keresztbe állt egy tűzoltóautó, hogy a vakmerő bátrak ne menjenek tovább. Először mi is azt hittük, hogy két nagy terepjáróval nem lehet akadály egy tűzoltó autó, de ahogy megláttuk a mögötte uralkodó viszonyokat, mi is meggondoltuk magunkat. Ez kb. délután 3 körül volt, a hóátfúvások mellett a szántóföld teljesen hómentes volt, de az útnak voltak olyan szakaszai, ahol 3 m-es havat hordott össze a szél. 3 tűzoltó autó teljes legénységgel akadt már bent.

A honvédség két járművet küldött, az egyik egy gumikerekes, mely szintén beragadt valahol. A másik egy lánctalpas volt, ami egyesével hozta ki az autókat. Aztán kicsit később a tűzoltóság egyik daruskocsija is húzott ki autókat. Minden kint dolgozó tűzoltó, rendőr és katona csak köszönetet érdemel. Ők nem azon gondolkoztak ott, hogy ki miért került ebbe a helyzetbe és még csak azzal sem foglalkoztak, hogy kinek mennyibe került az autója vagy hogy síelni készült-e vagy éppen menteni a hó által betemetett idős szüleit falura. Ők tették a dolgukat és a város és a környező falvak egyszerű emberei hozták nekik a teát, szendvicset, ki mit tudott. Később megtudtuk rendőr barátainktól, hogy a honvédségnek több ilyen lánctalpas járműve is lett volna a mentésre, csak mivel koordinációs hiányosságok voltak a hivatalos szervek között, nem engedték ki őket. Már rég ki lehetett volna hozni a kocsikban fagyoskodókat, ha bevetették volna ezeket a lánctalpasokat.

Persze lehet az embereket hibáztatni, mert nem szoktak hozzá az ilyen váratlan helyzetekhez, de ha valaki elindul egy hivatalos járattal pl. Budapestről Veszprémbe, akkor joggal bízik abban, hogy a Volán időben értesül egy ilyen helyzetről és nem is indítja el a buszt, ha nem tuti biztonságos. A másik, hogy rengeteg külföldi volt az utakon. Egy Csíkszereda mellől érkező 40 fős busz velünk együtt érkezett 14-én éjfélkor a városba és a Balatoni út végén a Rádió lakótelepen töltötték az éjszakát, mert sehol a városban nem találtak egy hivatalos személyt, aki elirányította volna őket valamelyik szállásra. A Vörösmarty Rádióba telefonáltak egy párszor és 15-én napközben ezen keresztül üzentek a polgármester úrnak, hogy már nagyon éhesek és egy kicsit szeretnének megmelegedni valahol. Na ezután küldték el értük a városgondkoság embereit.

A városvezetés csak 15-én napközben állt neki megszervezni az élelemmel történő ellátásukat, de addigra a város lakói már rengeteg adományt vittek a Technika házába, így ezeket osztották ki. Ezzel nincs semmi baj, mert tudjuk, hogy ebben az országban semmire sincs pénz és az emberek szívesen adták, amit adtak. A baj az, hogy nem lett volna ekkora a káosz, ha működik egy információs hálózat, melyhez rengeteg önkéntes bevonható volna. A Sziget utcai iskolában 15-én reggel a polgárőrök a végig dolgozott éjszaka után elmentek pihenni, és mivel nagyon kevesen vannak, nem maradt ott más az emberekkel, mint az iskola gondnoka. Mi többen felajánlottuk, hogy maradunk és segítünk, de a polgárőrök elutasították a segítséget, mert “csak hivatalosan lehet segíteni”. Így az emberek csak arról értesültek, ami szájról szájra terjedt.

Ha a sok segíteni szándékozó embert megszervezte volna valaki, és minden bekötő útra odaállt volna 2-3 ember, akik közül még beszélt is volna az egyik angolul vagy németül, akkor nem kellett volna 20-24 órát a város határában az út szélén ülnie több száz autósnak. Ha a város éjjel intézkedett volna az elszállásoltak kenyérrel történő ellátásáról, akkor talán a padon alvást is jobban viselték volna, mint éhezve. Ha az országunkban végre pótolnák az utóbbi 10 évben ellopott, elkopott hófogókat, akkor nem fújná rá a szél a szántóföldekről az összes havat az utakra.Persze tudom, hogy akkor a sószórásért és a kotrásért elrakott sok pénzt nem tehetné zsebre valaki. Éjjel 1-kor, amikor a kenyérért mentünk teljesen tiszta járható útviszonyok voltak a városon belül. Mégis 3 egymást követő hókotróval találkoztunk a strandnál. Kérdeztük városgondnokságon dolgozó ismerőstől, hogy miért nem a főutakon kotornak ezek a gépek. Azt mondta, hogy ezek csak a városi utakon járhatnak, mert nem a közút kezelésében vannak. Egy ilyen helyzetben, nem lehet azonnal intézkedni, hogy ezek ne a sima utakat kotorják a városban, hanem segítsenek a közutasoknak a főutakon?

Mi igaz, hogy nem szerepelünk a médiában annyit, mint más sportolók, de szép csendben dolgozunk és ahol tudunk segítünk.
Még egyszer köszönet mindenkinek, aki az elmúlt napokban tiszta szívből segített a bajba jutottakon. Büszkék vagyunk rátok és magunkra, mert így felemelt fejjel sokkal jobb magyarnak lenni!

Üdvözlettel: Csanaky Betti és Gáncs Feri